Néhány évvel ezelőtt az edzőtermek még elsősorban az Y generációra fókuszáltak (1982-1995 között születettek). Ők továbbra is nagyon jelentős hányadát adják a vendégkörnek, de már láthatunk változásokat.
Az Y generáció egyre idősebb lesz, és már a Z generáció is keres fitnesz megoldásokat. Őket is figyelembe kell már venni, és jó értenünk, miben különböznek a szokásaik, mivel lehetünk szimpatikusak a számukra.
A Truelist szerint a populáció 26%-át teszik ki, és jelentős vásárlóerővel bírnak. Mind növekszik azon brandek száma, akik velük kezdtek el foglalkozni, és jelentős bevételnövekedésről adnak hírt. Érdemes tehát fitnesztemeknek, személyi edzőknek is elgondolkodni ezen.
Ezekről lesz szó:
Legyen applikációd
Nem meglepő módon a Z generáció esetében kulcskérdés a mobiltelefonos kommunikáció. Mivel ezen keresztül jutnak információkhoz, ezáltal lépnek kapcsolatba társaikkal, az edzőtermeknek, személyi edzőknek is jó lépés lehet applikáció használata. Egyszerűsödik így például a foglalás folyamata, de a számára fontos közösséget is itt éri el, akikkel megoszthatja a sikereit, vagy motiválhatják egymást.
Adj rugalmas bérlet lehetőségeket
A Z generációt jobban érdekli az edzésélmény, és annak eredménye, mit maga a folyamat. Tehát például őket nem fogja izgatni az éves bérlet, és az ahhoz vezető esetleg bonyolult ügyintézés, eleve a kötöttségeket sem szeretik. A mai világban az ő életükben egy év távlatában sok minden történhet.
Sokkal inkább a rugalmas lehetőségeket keresik. Ők inkább a havi, sőt a bármikor felhasználható napi belépőket szeretik. Ezektől szabadnak érzik magadnak.
Ugyanakkor mivel ezek a generációk még jellemzően a karrierjük elején vannak, a bevételeik is korlátozottak. Így örülnek a rugalmas bérleteknek, ha nem kell azért is fizetniük, amit nem használnak.
Használj adatokat az edzéshez
Az edzőtermek, személyi edzők nagy része még a klasszikus módon közelíti meg a fitnesztermi élmény fogalmát. De ami működött a most középkorú vendégeinknél, nem biztos, hogy a Z generációnak is megfelel.
A Z generáció már másként szeretné elérni a céljait mint szüleik. Ehhez más eszközökre van szükségük. A mostani fitnesz piacon az eddiginél eltérő módon kell megközelítenünk őket.
Ez a csoport szereti az adatokat, a konkrét információkat, amelyeket szívesen használnak az életmódjuk javítására is. Így ha az edzésfolyamatodba be tudod illeszteni ezek alkalmazását, akkor számukra izgalmasabbak lehetnek a szolgáltatásaid. Ők olyan edzőket keresnek, akik szoftvert, applikációt használnak, azzal követik az eredményeiket és személyre szabott visszajelzéseket képesek adni.
Már megint a social média
Manapság az edzőtermi marketing leginkább a social média körül forog. Így enélkül már nehezített pályán vagyunk a vendégek elérésénél.
A Z generáció már automatikusan nyúl ezekhez a platformokhoz, ha formába akar kerülni. A kedvenc influerenszereitől vár edzéstippeket, és a közösségtől vár támogatást, amikor megreked a folyamatban.
Így ahhoz, hogy megjelenhessünk az ő kereséseikben, egyértelműen érdemes olyan témákban posztolnunk, ami segíti őket a céljaik elérésében. Ezek természetesen ingyenes tanácsok, de rajtuk keresztül megismerhetnek téged, és kedvet kaphatnak arra, hogy személyesen is ellátogassanak oda, ahol dolgozol. Főleg akkor, ha időnként a hasznos tartalom mellett olyan posztjaid is vannak, amelyek kifejezetten erre csábítanak.
Építs közösséget
A közösség az edzőtermek egyik legfontosabb vonzereje. Ez az, ami miatt sokan elindulnak ebbe a világba, illetve ami miatt megmaradnak bérletesként. A maradásuknak egyik legfontosabb oka, hogy már kialakultak kapcsolataik, barátságaik és az ismerős közeg miatt magabiztosan érzik magukat a teremben. Ez különösen igaz a Z generációra. Ők a social média világában nőttek fel, ezáltal igénylik is, hogy kapcsolatban lehessenek másokkal, megoszthassák az élményeiket.
Mégis az élő kapcsolatok a nyerők???
Mindig arról beszélünk, hogy Z generáció okostelefonnal a kezében született, az internet világában élnek. Ezért furcsán hathat, amikor azt mondjuk, ennek ellenére nagyon vágynak a személyes kapcsolatokra, a kutatások mégis ezt mutatják.
Ők együtt fejlődtek a közösségi médiával, sokan találkoztak az internetes zaklatás fogalmával, más negatív tapasztalatok mellett, ezért egyre inkább értékelik a valódi kapcsolatokat. Így az ő esetükben a fitnesz vállalkozásod szempontjából bíztató, hogy nem kell mindennek az online térben történnie és élőben is találkozhatnak kortársaikkal.
Legyen egyszerű bejutni hozzád
Aki először jár edzőteremben, esetleg még soha nem is sportolt, annak ez egy ijesztő világ lehet. Sok újdonságot kell megtanulni, rengeteg a kérdés. Hogyan tudok majd beilleszkedni a különleges céljaimmal? Mikor érdemes járnom? Mit hogy kell használni?
Ezért érdemes figyelni a kezdeti időszakra. Minél egyszerűbb az induló folyamat, gördülékenyebb a bérletvásárlás, a lehetőségek megismerése, annál jobb élményt fog ez jelenteni az új vendégek számára.